Tekintese meg a Szent István Patika akciós ajánlatait
A teljesség igénye nélkül szeretnék néhány gondolatot megosztani a leggyakrabban előforduló urológiai betegségekről, melyek fontosak lehetnek a szűrővizsgálatok szempontjából.
A húgyúti kövesség az egyik leggyakoribb urológiai betegség, csaknem népbetegség. Gyakori előfordulásában, több más tényező mellett az étkezési szokásoknak, földrajzi helyzetnek és az öröklődésnek is szerepe lehet. A kő tulajdonságai (pl. nagysága, helyzete, okozott tünetek és szövődmények) határozzák meg a terápiás lehetőségeket. Az utóbbi években a konzervatív kezelés és a műtéti javallat egyaránt megváltozott, amit a sikeres kőoldás, a percután kőeltávolítás (azaz kis nyíláson keresztül történő műtéti beavatkozás) és a lökéshullámos kőzúzás lehetősége hozott magával.
A jóindulatú prosztata megnagyobbodás a férfiak leggyakoribb betegsége. Előfordulása már 45 év felett sem ritka, de főleg a 60-70 év között gyakori. Ebben a korosztályban már 70%-ban jelen van, de nem mindig okoz panaszokat. Általában nincs szoros összefüggés a prosztata nagysága és a panaszok súlyossága között. Talán fontos lenne megemlíteni néhányat a leggyakoribb tünetek közül: gyakoribb vizelés, hosszabb vizelési idő, vizeletsugár gyenge íve, elégtelen vizeletürítési érzés, nehezen induló vizelés, gyakori éjszakai vizelés, sürgető vizelési inger. Enyhe vagy mérsékelt fokú tünetek esetén a gyógyszeres kezelés elegendő lehet, de súlyosabb esetekben műtétre van szükség.
Az erektilis diszfunkció – merevedési zavar – klinikai és társadalmi jelentőségét jelenleg is sokan alábecsülik, pedig az érintett betegek és közvetlen környezetük közérzetét és életminőségét jelentős mértékben befolyásolja. A 40-70 éves kor közötti férfiak kb. 50%-a szenved valamilyen típusú merevedési zavarban. Számos vizsgálat igazolta, hogy a merevedési zavar különböző kórképek kísérője lehet. A merevedési zavarral küzdő férfiaknál gyakran kimutatható valamelyik társbetegség, mint például magasvérnyomás-betegség, cukorbetegség, érelmeszesedés, prosztata betegségek és depresszió.
A merevedési zavar kezelésében az elmúlt évtizedben óriási változás következett be. Bevezetésre kerültek a szájon át szedhető, egyszerűen alkalmazható és igen magas hatékonysággal rendelkező gyógyszerek, melyek számos klinikai vizsgálatok során bizonyították hatékonyságukat. Ezek biztonságos, a betegek által jól tolerálható készítmények.
A vese daganat nem gyakori betegség, felnőttkori rosszindulatú daganatok mindössze 2%-a, de korai felismerésük nagyon fontos, mert ma már a kisebb daganatokat, akár a szerv megtartása mellett, laparoszkópos technikával néhány centiméteres nyílásból el lehet távolítani, nincs szükség nagy metszést igénylő nyílt műtétre, mely sokkal nagyobb megterhelést jelent a betegnek.
A húgyhólyag daganat gyakorisága az utóbbi évtizedben növekszik. Gyakoribb a férfiaknál, de megfigyelhető a nők fokozódó érintettsége is. A foglalkozással, életmóddal és környezeti ártalmak mellett a dohányzás szerepe bizonyított a keletkezésében. Elősegítő tényező lehet a vizeletpangás is, ez magyarázhatja az idősebb férfiak esetében a gyakoribb előfordulást.
Ezért fontos a vizeletpangást is okozó prosztata megnagyobbodás korai felismerése és megfelelő műtéti vagy gyógyszeres kezelése. Tünetmentes is lehet. Gyakran szűrővizsgálatok során észlelt, szabad szemmel nem látható mennyiségű vér a vizeletben vagy az ultrahang vizsgálat hívja fel rá a figyelmet. Korai felismerése nagyon fontos, mert a kezelési lehetőségek és a beteg életkilátásai nagymértékben függnek a betegség stádiumától.
A here daganat ritkán fordul elő, az összes daganatok csupán 1-2%-át képezik, ennek ellenére jelentősége kiemelkedő. Ez a fiatal férfiak leggyakoribb daganata, előfordulása az elmúlt 20 év során megduplázódott. Korai felismerés esetén a legsikeresebben gyógyítható. A kezelés a szövettani vizsgálat eredményétől és a betegség stádiumától függ.
A prosztata rák a férfiak egyik leggyakoribb daganata. Főleg az 55 év felettiek betegsége. Magyarországon évente kb. 2400 új prosztata rákos beteget fedeznek fel. Gyakran tünetmentes, szűrés nélkül időbeni felismerése csak véletlenszerű. Korai stádiumban tünetmentes lehet, vagy hasonló tüneteket okoz, mint a jóindulatú prosztata megnagyobbodás. A kórisméhez több diagnosztikus vizsgálatra van szükség. Alapja a rektális digitális vizsgálat – végbélen keresztül végzett tapintás -, és a vér PSA szintjének a meghatározása. A PSA vizsgálat önmagában nem elég, mert emelkedett szintjét más tényezők is befolyásolhatják. Gyanú esetén prosztata biopsziára (tű segítségével vett szövetmintára) lehet szükség. A szövettani vizsgálat biztosítja a diagnózist. A további kezelés a betegség stádiumától függ, mely lehet műtéti, sugárkezelés és/vagy gyógyszeres kezelés, bizonyos esetekben “várakozás és figyelj” taktika. Minden esetben figyelembe kell venni a kezelési lehetőségek előnyeit és hátrányait. A beteg esélyei annál jobbak, minél hamarabb meg lehet kezdeni a kezelést.
Fentiekre tekintettel nagyon fontos a betegség korai felismerése, ennek érdekében várjuk a pácienseket szakorvosi- és szűrővizsgálatainkra a Szent István Egészségházban!
dr. Gál István | H. 13:00-16:00 |
dr. Harmati László | Sz. 10:00-14:00, Cs. 10:00-12:00 |
dr. Csordás Melinda | K. 15:00-17:00 |
dr. Kovács Katalin | H. 16:00-17:00 |
dr. Dalmadi Éva | H-Sz-P. 9:00-12:00, K-Cs. 12:00-15:00 |
dr. Telek Judit | kéthetente Cs. 16:00 - 19:00 |
Németh Anna Laura | kéthetente Cs. 16:00 - 19:00 |
dr. Telek Judit | kéthetente Cs. 15:30-18:00 |
dr. Harmati László | Sz. 10:00-14:00, Cs. 10:00-12:00 |
Bányai Barbara | Péntekenként egyeztetés szerint |
dr. Kovács Katalin | H: 17:00 - 19:00 |
dr. Totok Zsuzsanna | K. 14:30-17:30 |
dr. Szabó Imre | Cs. 15:00-16:00 |
dr. Nádas Katalin | kéthetente Sz. 15:00-17:00 |
Bérczi Ildikó (4D babamozi) | H. havi egyszer 17:00-19:00 |
dr. Kovács Péter | H. 14:00-17:00 |
dr. Soltész-Nagy Marianna | Cs. 14:30-17:00 |
dr. Szalay Viktor | páros hét péntek 16-19, páratlan hét szerda 16-19 |
dr. Medgyesi Csaba | H. 15:00-17:00 |
dr. Hódi Imre | Cs. 9:00-11:00 |
dietetikai tanácsadás | 15000Ft | |
dietetikai kontroll | 12000Ft |
koronavírus antigén gyorsteszt | 9500Ft | |
koronavírus szűrés - garatváladékból (PCR) | 19500Ft | |
koronavírus szűrés – vérből (szerológiai) | 7900Ft |
Sebészeti vizsgálat, tanácsadás | 17000Ft | |
Sebészeti kimetszés alapdíj | 26000Ft | |
Sebészeti kimetszés speciális elhelyezkedés esetén | 28000Ft | |
Sebészeti kimetszés több elváltozás esetén | 3000Ft | |
Feltárás, drenázs | 20000Ft | |
Benőtt köröm, vírusos szemölcsök eltávolítása | 22000Ft | |
Nyaki fibrómák eltávolítása | 20000Ft | |
Sebészeti kontrollvizsgálat | 6000Ft | |
Szövettan | 6000Ft | |
Szövettan immunhisztokémiai vizsgálattal | 3000Ft |
Belgyógyászati szakorvosi vizsgálat | 25000Ft | |
Belgyógyászati kontrollvizsgálat | 15000Ft |
Nefrológiai szakorvosi vizsgálat | 30000Ft | |
Nefrológiai kontrollvizsgálat | 20000Ft |
Komplex állapotfelmérés biorezonanciával (60 p) | ||
Kezelés (30 p) | ||
Kezelés (60 p) |
Szemészeti szakorvosi vizsgálat | 12000Ft | |
Szemészeti kontrollvizsgálat | 6000Ft |
Neurológiai szakvizsgálat | 25000Ft | |
Neurológiai kontrollvizsgálat | 15000Ft |
Első emelt szintű kardiológiai ellátás | 35000Ft | |
EKG vizsgálat | 15000Ft | |
Holter EKG vizsgálat | 15000Ft | |
Terheléses EKG vizsgálat | 25000Ft | |
ABPM vizsgálat | 15000Ft | |
Szívultrahang vizsgálat | 25000Ft | |
Kardiológiai kontrollvizsgálat | 25000Ft |
Arteriográf vizsgálat | 15000Ft |
Áttekintő hasi és kismedencei ultrahang vizsgálat | 20000Ft | |
Pajzsmirigy és nyaki lágyrészek ultrahang vizsgálata | 18000Ft | |
Emlőultrahang vizsgálat | 20000Ft | |
Herék ultrahang vizsgálata | 18000Ft | |
Keringés Duplex ultrahang vizsgálat 2 oldali végtagi | 25000Ft | |
Keringés Duplex ultrahang vizsgálat 2 oldali lábvéna | 25000Ft | |
Nyaki erek vizsgálata | 20000Ft | |
Kismedencei ultrahang vérkeringés vizsgálattal | 15000Ft | |
Lágyrészek, izom ultrahang vizsgálata | 15000Ft | |
Mellkasfelvétel AP/PA | 10000Ft | |
Mellkasfelvétel kétirányú | 15000Ft | |
Mellkasfelvétel, célzott | 10000Ft |
Laborvizsgálat | ||
Vérvételi díj | 3500Ft |
Urológiai teljes körű szakorvosi vizsgálat | 20000Ft | |
Prosztatarák szűrés | 7000Ft | |
Urológiai teljes körű kontrollvizsgálat | 15000Ft |
Elektroterápia (1 testtáj - 1 alkalom) | 3500Ft | |
Elektroterápia (1 testtáj - 5 alkalom) | 16500Ft | |
Elektroterápia (1 testtáj - 10 alkalom) | 31500Ft | |
Lézerterápia (1 testtáj - 1 alkalom) | 3500Ft | |
Lézerterápia (1 testtáj - 5 alkalom) | 16500Ft | |
Lézerterápia (1 testtáj - 10 alkalom) | 31500Ft | |
Lökéshullám terápia (1 testtáj - 1 alkalom) | 8000Ft | |
Lökéshullám terápia (1 testtáj - 5 alkalom) | 36000Ft | |
Lökéshullám terápia (1 testtáj - 10 alkalom) | 68000Ft | |
Mágnesterápia (1 testtáj - 1 alkalom) | 3500Ft | |
Mágnesterápia (1 testtáj - 5 alkalom) | 16500Ft | |
Mágnesterápia (1 testtáj - 10 alkalom) | 31500Ft | |
Ultrahang kezelés (1 testtáj - 1 alkalom) | 2000Ft | |
Kinezio tape (testtájanként) | 3000Ft | |
Kinezio tape (kisízületre) | 2000Ft |
Reumatológiai szakorvosi vizsgálat | 20000Ft | |
Intraartikuláris injekció | 8000Ft | |
Paravertebrális injekció | 8000Ft | |
Reumatológiai kontrollvizsgálat | 15000Ft |
Diabetológiai első, komplett szakvizsgálat | 25000Ft | |
Diabetológiai kontrollvizsgálat | 20000Ft | |
öninjekciózás betanítása | 6000Ft | |
vércukormérés betanítása | 6000Ft | |
lábápolás betanítása | 6000Ft |
Komplett nőgyógyászati vizsgálat | 30000Ft | |
Nőgyógyászati ultrahang vizsgálat | 15000Ft | |
Hüvelyi ultrahang vizsgálat | 15000Ft | |
Várandós szakvizsgálat tanácsadással, ultrahang vizsgálat nélkül | 12000Ft | |
Várandós szakvizsgálat tanácsadással, ultrahang vizsgálattal | 20000Ft | |
Genetikai tanácsadás | 25000Ft | |
Szülészeti ultrahang szűrés | 15000Ft | |
4D Babamozi | 17000Ft | |
12 hetes genetikai szűrővizsgálat ultrahanggal | 14000Ft | |
CTG vizsgálat | 10000Ft | |
Konzultáció, lelet megbeszélés | 4000Ft | |
Receptírás | 4000Ft |
Egészségpszichológia konzultáció | 10000Ft |
Endokrinológiai vizsgálat és konzultáció | 23000Ft | |
Endokrinológiai kontroll vizsgálat | 18000Ft | |
Endokrinológiai vizsgálat és biopszia | 38000Ft | |
szövettan | 6000Ft | |
szövettan immunkhisztokémiai vizsgálattal | 3000Ft |
50 éves kor alatt, max. 10 év | 7500Ft | |
50-60 éves kor között, max. 5 év | 5000Ft | |
60-70 éves kor között, max. 3 év | 3000Ft | |
70 éves kor felett, max. 2 év | 2000Ft | |
Hivatásos kategória – 50 éves kor alatt, max. 5 év | 7500Ft | |
Hivatásos kategória – 50-60 éves kor között, max. 5 év | 5000Ft | |
Hivatásos kategória – 60-70 éves kor között, max. 2 év | 3000Ft | |
Hivatásos kategória – 70 éves kor felett, max. 2 év | 2000Ft |
Emelt szintű kardiológiai vizsgálat + Holter vizsgálat | 42000Ft | |
Emelt szintű kardiológiai vizsgálat + ABPM | 42000Ft | |
Emelt szintű kardiológiai vizsgálat + Terheléses EKG | 47000Ft | |
Emelt szintű kardiológiai vizsgálat + Arteriográf vizsgálat | 38000Ft | |
Szűrővizsgálat |
Receptírás, beutaló írás, konzultáció lelet bemutatás alapján | 4000Ft | |
Foglalkozás-egészségügyi vizsgálat |