Tekintese meg a Szent István Patika akciós ajánlatait
Dr. Lánczi Levente István radiológus általános orvosi diplomáját a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán 2010-ben, radiológus szakképesítését 2018-ban szerezte meg.
2010 és 2013 között a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Laboratóriumi és Képalkotó Diagnosztikai Tanszékén PhD hallgatóként MRI képalkotással és neuroradiológiával foglalkozott. Oktatóként 2010 óta folyamatosan részt vesz az orvostanhallgatók és analitikus hallgatók képzésében, magyar és angol nyelven egyaránt. 2019 óta a Debreceni Egyetem Kenézy Egyetemi Kórház Központi Radiológiai Diagnosztikai Osztályán dolgozik.
Számos szakmai-tudományos társaság tagja (Magyar Radiológusok Társasága, Magyarországi Bálint Mihály Pszichoszomatikus Társaság, European Society of Radiology, Radiological Society of North America). 2018-2020 közötti időszakra a Magyar Radiológusok Társasága Ifjúsági Bizottságának elnökévé választották. 2011-2016 között a European Junior Doctors' Permanent Working Group magyarországi delegációjának küldöttje volt.
2010-ben Bálint csoport vezetői képesítést szerzett, azóta folyamatosan vesz részt csoporttagként és vezetőként Bálint csoportokon, szupervíziókon.
Eddig összesen kilenc tudományos közleménye jelent meg angol és magyar nyelven, illetve szakmai-tudományos tevékenységét előadások és poszterek formájában mutatja be hazai és nemzetközi konferenciákon (eddig 26 előadás és 11 poszter). Valamint néhány kongresszuson szekcióelnöki, hallgatói konferenciákon bírálói feladatokat is ellátott.
Angol és német nyelven beszél.
A Szent István Egészségházban hasi-, nyaki- és lágyrész ultrahang vizsgálatokat végez, szűrések és előjegyzett vizsgálatok keretében.
dr. Gál István | H. 13:00-16:00 |
dr. Harmati László | Sz. 10:00-14:00, Cs. 10:00-12:00 |
dr. Csordás Melinda | K. 15:00-17:00 |
dr. Kovács Katalin | H. 16:00-17:00 |
dr. Dalmadi Éva | H-Sz-P. 9:00-12:00, K-Cs. 12:00-15:00 |
dr. Telek Judit | kéthetente Cs. 16:00 - 19:00 |
Németh Anna Laura | kéthetente Cs. 16:00 - 19:00 |
dr. Telek Judit | kéthetente Cs. 15:30-18:00 |
dr. Harmati László | Sz. 10:00-14:00, Cs. 10:00-12:00 |
Bányai Barbara | Péntekenként egyeztetés szerint |
dr. Kovács Katalin | H: 17:00 - 19:00 |
dr. Totok Zsuzsanna | K. 14:30-17:30 |
dr. Szabó Imre | Cs. 15:00-16:00 |
dr. Nádas Katalin | kéthetente Sz. 15:00-17:00 |
Bérczi Ildikó (4D babamozi) | H. havi egyszer 17:00-19:00 |
dr. Kovács Péter | H. 14:00-17:00 |
dr. Soltész-Nagy Marianna | Cs. 14:30-17:00 |
dr. Szalay Viktor | páros hét péntek 16-19, páratlan hét szerda 16-19 |
dr. Medgyesi Csaba | H. 15:00-17:00 |
dr. Hódi Imre | Cs. 9:00-11:00 |
dietetikai tanácsadás | 15000Ft | |
dietetikai kontroll | 12000Ft |
koronavírus antigén gyorsteszt | 9500Ft | |
koronavírus szűrés - garatváladékból (PCR) | 19500Ft | |
koronavírus szűrés – vérből (szerológiai) | 7900Ft |
Sebészeti vizsgálat, tanácsadás | 17000Ft | |
Sebészeti kimetszés alapdíj | 26000Ft | |
Sebészeti kimetszés speciális elhelyezkedés esetén | 28000Ft | |
Sebészeti kimetszés több elváltozás esetén | 3000Ft | |
Feltárás, drenázs | 20000Ft | |
Benőtt köröm, vírusos szemölcsök eltávolítása | 22000Ft | |
Nyaki fibrómák eltávolítása | 20000Ft | |
Sebészeti kontrollvizsgálat | 6000Ft | |
Szövettan | 6000Ft | |
Szövettan immunhisztokémiai vizsgálattal | 3000Ft |
Belgyógyászati szakorvosi vizsgálat | 25000Ft | |
Belgyógyászati kontrollvizsgálat | 15000Ft |
Nefrológiai szakorvosi vizsgálat | 30000Ft | |
Nefrológiai kontrollvizsgálat | 20000Ft |
Komplex állapotfelmérés biorezonanciával (60 p) | ||
Kezelés (30 p) | ||
Kezelés (60 p) |
Szemészeti szakorvosi vizsgálat | 12000Ft | |
Szemészeti kontrollvizsgálat | 6000Ft |
Neurológiai szakvizsgálat | 25000Ft | |
Neurológiai kontrollvizsgálat | 15000Ft |
Első emelt szintű kardiológiai ellátás | 35000Ft | |
EKG vizsgálat | 15000Ft | |
Holter EKG vizsgálat | 15000Ft | |
Terheléses EKG vizsgálat | 25000Ft | |
ABPM vizsgálat | 15000Ft | |
Szívultrahang vizsgálat | 25000Ft | |
Kardiológiai kontrollvizsgálat | 25000Ft |
Arteriográf vizsgálat | 15000Ft |
Áttekintő hasi és kismedencei ultrahang vizsgálat | 20000Ft | |
Pajzsmirigy és nyaki lágyrészek ultrahang vizsgálata | 18000Ft | |
Emlőultrahang vizsgálat | 20000Ft | |
Herék ultrahang vizsgálata | 18000Ft | |
Keringés Duplex ultrahang vizsgálat 2 oldali végtagi | 25000Ft | |
Keringés Duplex ultrahang vizsgálat 2 oldali lábvéna | 25000Ft | |
Nyaki erek vizsgálata | 20000Ft | |
Kismedencei ultrahang vérkeringés vizsgálattal | 15000Ft | |
Lágyrészek, izom ultrahang vizsgálata | 15000Ft | |
Mellkasfelvétel AP/PA | 10000Ft | |
Mellkasfelvétel kétirányú | 15000Ft | |
Mellkasfelvétel, célzott | 10000Ft |
Laborvizsgálat | ||
Vérvételi díj | 3500Ft |
Urológiai teljes körű szakorvosi vizsgálat | 20000Ft | |
Prosztatarák szűrés | 7000Ft | |
Urológiai teljes körű kontrollvizsgálat | 15000Ft |
Elektroterápia (1 testtáj - 1 alkalom) | 3500Ft | |
Elektroterápia (1 testtáj - 5 alkalom) | 16500Ft | |
Elektroterápia (1 testtáj - 10 alkalom) | 31500Ft | |
Lézerterápia (1 testtáj - 1 alkalom) | 3500Ft | |
Lézerterápia (1 testtáj - 5 alkalom) | 16500Ft | |
Lézerterápia (1 testtáj - 10 alkalom) | 31500Ft | |
Lökéshullám terápia (1 testtáj - 1 alkalom) | 8000Ft | |
Lökéshullám terápia (1 testtáj - 5 alkalom) | 36000Ft | |
Lökéshullám terápia (1 testtáj - 10 alkalom) | 68000Ft | |
Mágnesterápia (1 testtáj - 1 alkalom) | 3500Ft | |
Mágnesterápia (1 testtáj - 5 alkalom) | 16500Ft | |
Mágnesterápia (1 testtáj - 10 alkalom) | 31500Ft | |
Ultrahang kezelés (1 testtáj - 1 alkalom) | 2000Ft | |
Kinezio tape (testtájanként) | 3000Ft | |
Kinezio tape (kisízületre) | 2000Ft |
Reumatológiai szakorvosi vizsgálat | 20000Ft | |
Intraartikuláris injekció | 8000Ft | |
Paravertebrális injekció | 8000Ft | |
Reumatológiai kontrollvizsgálat | 15000Ft |
Diabetológiai első, komplett szakvizsgálat | 25000Ft | |
Diabetológiai kontrollvizsgálat | 20000Ft | |
öninjekciózás betanítása | 6000Ft | |
vércukormérés betanítása | 6000Ft | |
lábápolás betanítása | 6000Ft |
Komplett nőgyógyászati vizsgálat | 30000Ft | |
Nőgyógyászati ultrahang vizsgálat | 15000Ft | |
Hüvelyi ultrahang vizsgálat | 15000Ft | |
Várandós szakvizsgálat tanácsadással, ultrahang vizsgálat nélkül | 12000Ft | |
Várandós szakvizsgálat tanácsadással, ultrahang vizsgálattal | 20000Ft | |
Genetikai tanácsadás | 25000Ft | |
Szülészeti ultrahang szűrés | 15000Ft | |
4D Babamozi | 17000Ft | |
12 hetes genetikai szűrővizsgálat ultrahanggal | 14000Ft | |
CTG vizsgálat | 10000Ft | |
Konzultáció, lelet megbeszélés | 4000Ft | |
Receptírás | 4000Ft |
Egészségpszichológia konzultáció | 10000Ft |
Endokrinológiai vizsgálat és konzultáció | 23000Ft | |
Endokrinológiai kontroll vizsgálat | 18000Ft | |
Endokrinológiai vizsgálat és biopszia | 38000Ft | |
szövettan | 6000Ft | |
szövettan immunkhisztokémiai vizsgálattal | 3000Ft |
50 éves kor alatt, max. 10 év | 7500Ft | |
50-60 éves kor között, max. 5 év | 5000Ft | |
60-70 éves kor között, max. 3 év | 3000Ft | |
70 éves kor felett, max. 2 év | 2000Ft | |
Hivatásos kategória – 50 éves kor alatt, max. 5 év | 7500Ft | |
Hivatásos kategória – 50-60 éves kor között, max. 5 év | 5000Ft | |
Hivatásos kategória – 60-70 éves kor között, max. 2 év | 3000Ft | |
Hivatásos kategória – 70 éves kor felett, max. 2 év | 2000Ft |
Emelt szintű kardiológiai vizsgálat + Holter vizsgálat | 42000Ft | |
Emelt szintű kardiológiai vizsgálat + ABPM | 42000Ft | |
Emelt szintű kardiológiai vizsgálat + Terheléses EKG | 47000Ft | |
Emelt szintű kardiológiai vizsgálat + Arteriográf vizsgálat | 38000Ft | |
Szűrővizsgálat |
Receptírás, beutaló írás, konzultáció lelet bemutatás alapján | 4000Ft | |
Foglalkozás-egészségügyi vizsgálat |