Ugrás a tartalomra

orvos

Home / Címke

dr. Tóth Katalin

Dr. Tóth Katalin sebész, plasztikai sebész főorvos a Szegedi Orvostudományi Egyetem elvégzése után, kezdetben baleseti, majd sebészeti osztályon dolgozott 14 éven keresztül, a Karcagi Kátai Gábor Kórházban, illetve a Szolnoki MÁV Kórházban. Ez idő alatt sebészetből és plasztikai sebészetből szerzett szakvizsgát. Gyakorlatait a Szent János Kórház Gyermek-égéssebészeti, a budapesti Honvéd Kórház Égéssebészeti, majd a Plasztikai Sebészeti, ill. a Szövetség utcai (Péterfy S. utcai) Kórház Plasztikai Sebészeti Osztályokon szerezte. Mikrosebészeti beavatkozásokat a Debreceni Egyetem Kísérletes Sebészeti Osztályán sajátította el és végezte számos alkalommal.

Sebészként 2006. óta profilja a járóbeteg rendelés keretében végzett ambuláns ellátások végzése. Az elmúlt évek alatt több, mint tízezer műtétet végzett, melyek különböző bőr-, illetve bőr alatti elváltozások eltávolítását jelentik. A jóindulatú elváltozásokon túl (anyajegyek, szemölcsök, fibromák, stb.) a bőr rosszindulatú daganatainak sebészetében is nagy tapasztalatra tett szert. A bőrdaganatok pl. basaliomák, spinaliomák műtéti kezelése során a daganatsebészet alapszabályain túl az érintett bőrterület esztétikai helyreállítását is szem előtt tartja, szükség esetén bőrplasztikák elvégzésével. A pontos, precíz eltávolítást szövettani vizsgálatok, és évek óta meglévő kollegiális szakmai kapcsolatok, és számos visszajáró beteg igazolja. 

Fontosnak tartja a kiszámíthatóságot, a nyugodt műtéti körülményeket, a biztonságos betegellátást minden körülmények között megteremteni. A műtétek a páciens kezdeti félelme ellenére kellemes, empatikus hangulatban zajlanak.

A Szent István Egészségházban sebészeti szakrendelésen várja pácienseit. 

dr. Lánczi Levente István

Dr. Lánczi Levente István radiológus általános orvosi diplomáját a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán 2010-ben, radiológus szakképesítését 2018-ban szerezte meg.

2010 és 2013 között a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Laboratóriumi és Képalkotó Diagnosztikai Tanszékén PhD hallgatóként MRI képalkotással és neuroradiológiával foglalkozott. Oktatóként 2010 óta folyamatosan részt vesz az orvostanhallgatók és analitikus hallgatók képzésében, magyar és angol nyelven egyaránt. 2019 óta a Debreceni Egyetem Kenézy Egyetemi Kórház Központi Radiológiai Diagnosztikai Osztályán dolgozik.

Számos szakmai-tudományos társaság tagja (Magyar Radiológusok Társasága, Magyarországi Bálint Mihály Pszichoszomatikus Társaság, European Society of Radiology, Radiological Society of North America). 2018-2020 közötti időszakra a Magyar Radiológusok Társasága Ifjúsági Bizottságának elnökévé választották. 2011-2016 között a European Junior Doctors' Permanent Working Group magyarországi delegációjának küldöttje volt.

2010-ben Bálint csoport vezetői képesítést szerzett, azóta folyamatosan vesz részt csoporttagként és vezetőként Bálint csoportokon, szupervíziókon.

Eddig összesen kilenc tudományos közleménye jelent meg angol és magyar nyelven, illetve szakmai-tudományos tevékenységét előadások és poszterek formájában mutatja be hazai és nemzetközi konferenciákon (eddig 26 előadás és 11 poszter). Valamint néhány kongresszuson szekcióelnöki, hallgatói konferenciákon bírálói feladatokat is ellátott.

Angol és német nyelven beszél.

A Szent István Egészségházban hasi-, nyaki- és lágyrész ultrahang vizsgálatokat végez, szűrések és előjegyzett vizsgálatok keretében.

Fizetés

A Szent István Egészségház és Patika szolgáltatásait térítés ellenében veheti igénybe. A laborvizsgálatokat – választása szerint – térítéses alapon (beutaló nélkül) , vagy OEP finanszírozással veheti igénybe – ez utóbbi esetben beutaló szükséges.

A vizsgálatok és szakorvosi vizitek árait itt a honlapunkon részletesen megismerheti, valamint a telefonos vagy személyes időpont-egyeztetés során tájékoztatjuk Önt. Amennyiben szakorvosa további vizsgálatok elvégzését javasolja, ezek költségeiről kollégáink tájékoztatni fogják. Bármilyen kérdése merül fel a fizetéssel, árakkal kapcsolatban, forduljon munkatársainkhoz bizalommal!

Árlista

Fizetési lehetőségek:

Egészségpénztárak

A Szent István Egészségház és Patika a következő egészségpénztárakkal van szerződéses viszonyban. Az igénybe vett szolgáltatásokról egészségpénztári számlát tudunk kiállítani, valamint a legtöbb Pénztár esetében egészségpénztári kártyával is fizethet.

Amennyiben olyan egészségpénztárral áll kapcsolatban, amelyik nem szerepel a lenti listán, készpénzfizetési lehetőséget és számlakiállítást tudunk csak biztosítani.

Allianz Egészségpénztár 

Székhely: 1027 Budapest, Kapás u. 6-12.

Egészségért Egészségpénztár

Cím: 1037 Budapest, Kunigunda útja 60.
Tel: 06-1/453-71-53
Fax: 06-1/453-71-54
E-mail:
info@egeszsegert.info
Web: www.egeszsegert.info

Generali Önkéntes Egészségpénztár

Székhely: 1066 Budapest, Teréz krt. 42-44.
Levelezési cím: 6713 Szeged, Pf. 109.
Tel: 06-40/200-250
Fax: 06-1/452-35-70
E-mail: egeszsegpenztar@generali.hu
Web: www.generali.hu

Medicina Egészség- és Önsegélyező Pénztár 

Székhely: 1037 Budapest, Montevideo u. 5.

Levelezési cím: 1037 Budapest, Montevideo utca 5.

Telefonos Ügyfélszolgálat: (06 1) 248 2270

Telefax: (06 1) 319 5333

E-mail: egeszsegpenztar@medicinapenztar.hu

Web: www.medicinapenztar.hu

MKB-PANNÓNIA Egészség- és Önsegélyező Pénztár 

Székhely: 1056 Budapest, Váci u. 38.
Levelezési cím: 1821 Budapest, MKB-Pannónia Egészség- és Önsegélyező Pénztár
Tel: 06-1/268-76-14
Fax: 06-1/268-70-02
E-mail: ugyfel@mkbep.hu
Web: www.mkbep.hu

OTP Egészségpénztár

Székhely: 1051 Budapest, Mérleg u. 4.
Tel: 06-1/429-74-24
Fax: 06-1/266-63-64
Web: https://www.otppenztarak.hu/hu/ep_index.html

Patika Egészségpénztár

Székhely: 1022 Budapest, Bimbó út 18.
Levelezési cím: 1535 Budapest Pf. 861.
Tel: 06-1/210-97-70, 06-1/210-97-79
Fax: 06-1/210-97-78
E-mail: ugyfelszolgalat@patikapenztar.hu

PRÉMIUM Önkéntes Egészség- és Önsegélyező Pénztár

Tagoknak: + 36 1 999 9696 I kapcsolat@premiumpenztarak.hu 

Munkáltatóknak:+36 1 580 2299 I bevallas@premiumpenztarak.hu

Web: premiumegeszsegpenztar.hu

PRO V1TA Első Magyar Kiegészítő Egészségpénztár

Székhely: 1075 Budapest, Károly körút 3/a III. emelet 7.
Levelezési cím: 1241 Budapest, Pf. 22
Tel: 06-1/484-30-80
Fax: 06-1/484-30-89
E-mail: ugyfelszolgalat@prov1ta.hu
Web: www.prov1ta.hu

Tempo Egészségpénztár

Székhely: 1025 Budapest, Nagybányai út 92.
Levelezési cím: 1538 Budapest, Pf. 550
Tel: 06-1/463-46-03
Fax: 06-1/463-4604, 06-1/382-72-25
E-mail: egeszsegpenztar@egeszsegpenztar.hu
Web: www.egeszsegpenztar.hu/

Új Pillér Egészségpénztár

Székhely: 1022 Budapest, Bimbó u. 18.

Vasutas Egészségpénztár

Székhely: 1144 Budapest, Kőszeg u. 26.
Levelezési cím: 1583 Budapest Pf. 36.
Tel: 06-1/880-65-50
Fax: 06-1/880-65-80
Web: www.epenztar.hu

Wellness Egészségpénztár

Székhely: 1075 Budapest, Kéthly Anna tér 1.
Levelezési cím. 1400 Budapest 7, Pf. 89/1.
Tel: 06-1/413-54-40
Fax: 06-1/413-33-34
E-mail: info@wellness-penztar.hu
Web: www.edenred.hu/hu/termekek/ticket_wellness_egeszsegpenztari_utalvany

Partnereink

Kitűzött céljaink elérésében, erőfeszítéseink eredményességében nem kizárólag közvetlen munkatársaink a partnerek. A kiemelkedő színvonalú egészségügyi szolgáltatások megteremtése, elérhetővé tétele mindenki számára közös célunk. Partnereink azok az egészségügyi intézmények, orvosok, cégek, egészségpénztárak és biztosítók, akikkel céljaink elérése érdekében nap mint nap együtt dolgozunk.

 

Együttműködő partnereink

 

Medicover Egészségközpont

Cím: 1134 Budapest, Váci út 29-31.

Időpont-egyeztetés: 06-1/465-31-00

E-mail: info@medicover.hu

Web: www.medicover.hu

 

Írisz Optika

Cím: 5000 Szolnok, Baross Gábor út 22.

Tel: 06-56/426-404, 06-30/483-81-77

E-mail: info@iriszoptika.hu

 

Hatás Reklámstúdió

Cím: 5000 Szolnok, Koszorú utca 11.

 

Garden Hotel Wellness és Konferencia****

Cím: 5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány

Web: www.gardenhotel.hu

 

Hotel Tisza

Cím: 5000 Szolnok, Verseghy park 2.

 

Hozam Hotel Szolnok

Cím: 5000 Szolnok, Mária utca 24.

 

Innomed Medical Kft.

Cím: 1146 Budapest, Szabó József u. 12.

 

Cserkeszőlő Gyógy- és Strandfürdő

Web: www.cserkeszolofurdo.hu

 

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézet

Cím: 5000 Szolnok, Tószegi út 21.

 

MÁV Kórház és Rendelőintézet, Szolnok

Cím: 5000 Szolnok, Verseghy út 6-8.

 

Medimon Kft.

Cím: 1115 Budapest, Etele u. 54/B

 

Oxivit Kft.

Cím: 1027 Budapest, Bem J. u. 7.

 

Siemac Kft.

Cím: 1032 Budapest, Bécsi u. 215.

 

XLINK Kft.

 

Együttműködő orvosok

Dr. Stuhl Sándor

Plasztikai sebész főorvos

 

Dr. Uri Szabó Károly

Szülész-nőgyógyász főorvos, genetikus

 

Dr. Rudner Ervin

Ortopéd sebész főorvos

 

Dr. Berényi Anna

Bőrgyógyász-kozmetológus főorvos

 

Dr. Borbás József

Sebész főorvos

 

Dr. Nagy Imre

Fül-orr gégész főorvos

 

Dr. Seress Zoltán

Gasztroenterológus főorvos

 

Páciens vélemények

Páciens vélemények a Szent István Egészségház és Patikáról

Elismerésünk legjobb példája a hozzánk járó páciensek és betegek visszajelzése. Örömmel vesszük a kedves szavakat, az építő jellegű visszajelzéseket, melyek segítik a mindennapi munkánkat és fejlődésünket.

„Évek óta ide járok a gyógyszereimért. Nem kell sokat várni és mindig segítőkészen elmondják, mire figyeljek, mit tartsak be. Bármit kérdezhetek, mindig türelemmel – és mosolyogva! válaszolnak.„ (Katalin)

„A patikában segítettek, hogy a legmegfelelőbb készítményeket megtaláljam az egészségem érdekében. Sőt, még felhívták a figyelmemet arra is, hogy melyiknek az ára kedvezőbb. Aztán ne is beszéljünk arról, hogy bármikor bármit berendeltek csak az én kedvemért :) Na ezért járok még mindig ide.” (Judit)

„Jobb dolog ide járni laborra, mint máshová, és nagy előnyt jelent a TB finanszírozás, így szebb körülmények között, kevés várakozással gyorsan túllehetek a rendszeresen szükséges vérvételen.„ (József)

„Mikor megtudtam, hogy heteket kell várnom, hogy ultrahangra időpontot kapjak az SZTKba, tudtam, hogy más megoldást kell találnom. Itt nagyon hamar kaptam időpontot és még az ára sem olyan sok, mint gondoltam. Nem bírtam volna annyit várni, hogy van-e valami bajom, jobb volt, hogy pár nap alatt elvégezték az ultrahang vizsgálatot és már az orvosommal is egyezetni tudtam, hogy hál istennek nincsen semmi bajom. Máskor is ide fogok jönni!” (Melinda)

 

Vélemények dr. Tóth Katalin sebész, plasztikai sebész főorvosról

"Nagyon izgultam amikor eljött a műtét ideje, de amikor ideértem egy nagyon együtt érző, megértő magatartást tapasztaltam. Kicsit meg is nyugodtam, jó érzés volt, hogy a műtét menetével kapcsolatban mindenről tájékoztatást kaptam. Főorvosnő magabiztossága, fellépése, kedvessége nyugtatólag hatott rám. Mióta ismerem – a tapasztalatom alapján – bízom szakmai tudásában, ehhez társul egyénisége, személyisége is. Bármikor rendelkezésre áll, lehet keresni, segítőkész.” (Sz. Edit)

„Főorvosnő nyitott egyénisége, kedvessége, szakmaisága megnyugtatólag hatott rám, a műtét zavartalanul zajlott.” (Gy. Mária)

„Főorvosnőt magabiztos, határozottnak fellépése a műtéttel kapcsolatos félelmeimet elfújta.”(Csné Mónika)

„Lelkiismeretes, tapasztalt orvos. Csak jót tudok róla mondani. Gondos, ellátott jó tanácsokkal, amik be is váltak. Igazi orvos.” (V. István)

"Nagyon finomak a kezei, kedves, a műtét jól sikerült.” (Lné Ilona)

„Rövid várakozás után sorra is kerültem. A félelmem gyorsan elmúlt, a főorvosnő időt szánt rám, pedig még kint várakoztak. Emberi és szakmailag is nagyon jó.” (K. István)

„A bőröm a betegségem miatt több ízben operált már a főorvosnő, mindig nagyon elégedett voltam az ellátással, profizmussal, ez után is ha szükségem lesz ilyen műtétre, hozzá fogok fordulni.” (P. Béla)

Oldalak

undercontent tabs

Rendelési idők

Angiológia

dr. Gál IstvánH. 13:00-16:00

Belgyógyászat

dr. Harmati LászlóSz. 10:00-14:00, Cs. 10:00-12:00
dr. Csordás MelindaK. 15:00-17:00

Családorvos

dr. Dalmadi ÉvaH-Sz-P. 9:00-12:00, K-Cs. 12:00-15:00
dr. Székely EnikőH-Sz. 14:00-16:00, K-Cs. 9:30-10:30

Endokrinológia

dr. Telek Juditkéthetente Cs. 15:30-18:00

Foglalkozás-egészségügy

dr. Nemes KatalinCs. 17:00-18:00

Kardiológia

dr. Harmati LászlóSz 10:00-14:00, Cs 10:00-12:00
dr. Kiss BálintP 16:00-18:00
dr. Moser GyörgySz. 16:00-20:00

Neurológia

dr. Totok ZsuzsannaK. 14:30-17:30

Nőgyógyászat

dr. Kazacsay LászlóP. 10-12 havonta egyszer

Reumatológia

dr. Czifra MariannaCs. 15:00-17:00

Sebészet

dr. Tóth KatalinP: 15:00 - 18:00

Ultrahang-diagnosztika

dr. Dér AlizK. kéthetente: 16:00-18:00
dr. Soltész-Nagy MariannaP. 14:30-
Bérczi Ildikó (4D babamozi)H. havi egyszer 17:00-19:00
dr. Kovács PéterH. 14:00-17:00

Urológia

dr. Medgyesi CsabaH 15:00-17:00
dr. Hódi ImreCs. 9:00-11:00

Áraink

Sebészeti vizsgálatok

Sebészeti vizsgálat
Vizsgálat: anamnézis, panaszfelvétel, vizsgálat, receptírás. Amennyiben a vizsgálatot kezelés követi, úgy a vizsgálati díj ingyenes!
10000Ft
Kisműtétek
A végleges ár a személyes konzultáció során kerül meghatározásra, a szükséges beavatkozás jellegétől függően. - Benőtt köröm kezelés (körömszél eltávolítás, köröm eltávolítás, köröm végleges eltávolítás) - Bőrelváltozások kezelése (anyajegy, vírusos szemölcs, fibroma, stb.) - Bőrdaganat eltávolítás - Zsír- és kásadaganat eltávolítás
20000Ft
Szövettan
darabár
4000Ft
Szövettan immunhisztokémiai vizsgálattal
Erre akkor van szükség, ha rosszindulatú elváltozást találnak az alap szövettani vizsgálatnál.
6000Ft
Sebészeti kontrollvizsgálat 5000Ft

Belgyógyászati vizsgálatok

Belgyógyászati szakorvosi vizsgálat 13800Ft
Belgyógyászati kontrollvizsgálat
fél éven belül
6900Ft

Szemészeti vizsgálatok

Szemészeti szakorvosi vizsgálat 12000Ft
Szemészeti kontrollvizsgálat
kivéve kontaktlencsét viselő páciens, fél éven belül: ingyenesen
6000Ft

Neurológiai vizsgálatok

Neurológiai szakvizsgálat
1. alkalommal
13800Ft
Neurológiai kontrollvizsgálat
2 hónapon belül
6900Ft

Kardiológiai vizsgálatok

Első emelt szintű kardiológiai ellátás
kardiológiai szintű vizsgálat, vérnyomásmérés, EKG, szívultrahang vizsgálat
21200Ft
Első alapszintű kardiológiai vizsgálat
EKG, vérnyomásmérés
13800Ft
EKG vizsgálat 4000Ft
Holter EKG vizsgálat
24 órás EKG monitorozás
10600Ft
Terheléses EKG vizsgálat 13200Ft
ABPM vizsgálat
24 órás vérnyomás-monitorozás
10600Ft
Szívultrahang vizsgálat 13200Ft
Alapszintű kardiológiai kontrollvizsgálat
1 éven belül
9200Ft
Emeltszintű kardiológiai kontrollvizsgálat
1 éven belül
11500Ft

ARTERIOGRÁF VIZSGÁLAT

Arteriográf vizsgálat
gyors, fájdalommentes eljárás az erek állapotának felmérésére, az esetleges elváltozások korai felismerésére
8600Ft

RADIOLÓGIAI (ULTRAHANG, RÖNTGEN) VIZSGÁLATOK

Áttekintő hasi és kismedencei ultrahang vizsgálat 11800Ft
Pajzsmirigy és nyaki lágyrészek ultrahang vizsgálata 7900Ft
Emlőultrahang vizsgálat 10600Ft
Herék ultrahang vizsgálata
1 régió
7900Ft
Keringés Duplex ultrahang vizsgálat 2 oldali végtagi
2 oldali végtagi artériás keringés
17000Ft
Keringés Duplex ultrahang vizsgálat 2 oldali lábvéna 17000Ft
Nyaki erek vizsgálata
Carotis duplex ultrahang vizsgálat
17000Ft
Kismedencei ultrahang vérkeringés vizsgálattal
daganatok, gyulladások szűrése, gyulladás, méhen kívüli terhesség
11800Ft
Lágyrészek, izom ultrahang vizsgálata
1 régió
7900Ft
Mellkasfelvétel AP/PA
A mellkas röntgen vizsgálat a Szent István Egészségház által biztosított időpontban vehető igénybe. A vizsgálat helyszíne a Szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézet Radiológiai Osztálya.
2689Ft
Mellkasfelvétel kétirányú
A mellkas röntgen vizsgálat a Szent István Egészségház által biztosított időpontban vehető igénybe. A vizsgálat helyszíne a Szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézet Radiológiai Osztálya.
3655Ft
Mellkasfelvétel, célzott
A mellkas röntgen vizsgálat a Szent István Egészségház által biztosított időpontban vehető igénybe. A vizsgálat helyszíne a Szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézet Radiológiai Osztálya.
2693Ft

LABORATÓRIUMI VIZSGÁLATOK

Laborvizsgálat beutaló nélkül
Laborvizsgálat beutalóval 3000Ft

UROLÓGIAI VIZSGÁLATOK

Urológiai teljes körű szakorvosi vizsgálat
Fizikális vizsgálat, vizeletvizsgálat tesztcsíkkal, vese-, húgyhólyag-, prosztata ultrahang vizsgálatok, terápiás javaslatok, receptírás
13800Ft
Prosztatarák szűrés
PSA szűrő készülékkel
5700Ft
Urológiai teljes körű kontrollvizsgálat
1 éven belül
9200Ft

REUMATOLÓGIAI VIZSGÁLATOK

Reumatológiai szakorvosi vizsgálat
Fizikális vizsgálat négy testtájon aktív – passzív kimozgatással
13800Ft
Intraartikuláris injekció 4600Ft
Paravertebrális injekció
injekció infiltrálás
4600Ft
Reumatológiai kontrollvizsgálat 9200Ft

DIABETOLÓGIAI VIZSGÁLATOK

Diabetológiai első szakorvosi vizsgálat
anamnézis, szövődmény felmérése (EKG, hangvilla, filomentum), fizikális vizsgálat, diétás tanácsadás, terápia áttekintés és beállítás, életmód-tanácsadás
12000Ft
Diabetológiai kontrollvizsgálat
napló áttekintés, konzultálás
6000Ft
Receptírás 2500Ft
Szakvélemény, javaslat kiadás 5000Ft
Diétás tanácsadás 3000Ft

NŐGYÓGYÁSZATI VIZSGÁLATOK

Komplett nőgyógyászati vizsgálat
kétkezes és rákszűrési kenetvétel – mintavétel onkocytológiai vizsgálatra a méhnyak felszínéről és a nyakcsatornából, eredmény közlése néhány napon belül -, videokolposzkóp, igény esetén fotó-dokumentáció, emlő manuális vizsgálata
13800Ft
Nőgyógyászati ultrahang vizsgálat
méhnyaki, méhnyálkahártya, méhtest, petefészek ultrahang vizsgálata – peteérés, miómák, ciszták, illetve egyéb nőgyógyászati problémák szűrése
9200Ft
Hüvelyi ultrahang vizsgálat 9200Ft
Várandós szakvizsgálat tanácsadással, ultrahang vizsgálat nélkül 9200Ft
Várandós szakvizsgálat tanácsadással, ultrahang vizsgálattal 13800Ft
Szülészeti ultrahang szűrés
12-13. hét genetikai ultrahang szűrése /NT-mérés/; 18-22. hét fejlődési rendellenességek szűrése; 30-32. hét magzat fejlődésének vizsgálata; 36-38. hét: állapot-diagnosztika, áramlásmérés
11500Ft
4D Babamozi
DVD felvétel, illetve fénykép készítésével
13800Ft
CTG vizsgálat
a magzat állapotának vizsgálata – 20. héttől – a magzat szívműködésének és a méh aktivitásának megfigyelésével
3500Ft
Konzultáció, lelet megbeszélés 3500Ft
Receptírás 2300Ft

EGÉSZSÉGPSZICHOLÓGIA VIZSGÁLATOK

Egészségpszichológia konzultáció 9200Ft

ENDOKRINOLÓGIAI VIZSGÁLATOK

Endokrinológiai vizsgálat és konzultáció 18400Ft
Endokrinológiai kontroll vizsgálat 9200Ft
Endokrinológiai vizsgálat és biopszia
Ultrahang vezérelt vékonytű aspirációs citológia
28700Ft

GÉPJÁRMŰ ALKALMASSÁGI

50 éves kor alatt, max. 10 év 7200Ft
50-60 éves kor között, max. 5 év 4800Ft
60-70 éves kor között, max. 3 év 2500Ft
70 éves kor felett, max. 2 év 1700Ft
Hivatásos kategória – 50 éves kor alatt, max. 5 év 7200Ft
Hivatásos kategória – 50-60 éves kor között, max. 5 év 4800Ft
Hivatásos kategória – 60-70 éves kor között, max. 2 év 2500Ft
Hivatásos kategória – 70 éves kor felett, max. 2 év 1700Ft

CSOMAGÁRAK – KÉRJEN EGYEDI ÁRAJÁNLATOT!

Emelt szintű kardiológiai vizsgálat + Holter vizsgálat 27600Ft
Emelt szintű kardiológiai vizsgálat + ABPM 27600Ft
Emelt szintű kardiológiai vizsgálat + Terheléses EKG 29900Ft
Emelt szintű kardiológiai vizsgálat + Arteriográf vizsgálat 25300Ft
Szűrővizsgálat
Kérjen ajánlatot, szakorvosunk összeállítja az Önnek legmegfelelőbb csomagot!

Szakorvosi vizsgálatok

Receptírás, beutaló írás, konzultáció lelet bemutatás alapján 2300Ft
Foglalkozás-egészségügyi vizsgálat
Árajánlat alapján