Tekintese meg a Szent István Patika akciós ajánlatait

Dr. Nádas Katalin 1992-ben szerzett diplomát a Debreceni Orvostudományi Egyetem Általános Orvos Karán. Végzés után a Szolnoki MÁV Kórház reumatológia osztályán dolgozott, ahol szakmai gyakorlatot szerzett. 2002-2010 között a Novartis Hungária Kft-nél szakmai vezetőként tudományos munkatársi feladatokat látott el. 2006-ban a Semmelweis Egyetemen reumatológiából szakvizsgát szerzett. 2010-2015-ig a Ceglédi Toldy Ferenc Kórház II. reumatológia szakrendelését vezette, 2016-tól balneológusként a Cserkeszőlői Gyógyfürdő és Gyógyászati Központ gyógyászat vezetőjeként dolgozott, majd a Kisújszállási Kumánia Gyógyfürdőben és több kisváros rendelőintézetében végzett reumatológus szakorvosi tevékenységet. Jelenleg főállásban a Kunszentmárton Városi Egészségügyi Központban vezeti a reumatológiai szakrendelést.
A Szent István Egészségházban reumatológiai szakrendelésen várja pácienseit.
„A fizikoterápiát és a gyógytorna gyógyító hatását nagy előszeretettel javaslom.
Igyekszem a gyógyszeres kezelést optimálisan alacsony szorítani. Az aktuális panasz megszüntetésén kívül lényegesnek érzem az egészségmegőrzést, mozgásszervi szűrést, hosszú távú egyedi terápiás program összeállítását, illetve az életmód tanácsadást, mely mind kiegészíti orvosi tevékenységemet. A gyógyításban elengedhetetlen a jó kommunikáció, ezért nagyon fontosnak tartom, hogy megtaláljam a pácienssel a közös hangot. A türelem, az odafigyelés a betegek gyógyításában fontos elem, ami erősíti a bizalmat, elősegítve a hatékony gyógyulást. Kiemelt szakterületem a csontritkulás megelőzése és kezelése.”
| dr. Gál István | H. 13:00-16:00 |
| dr. Csordás Melinda | K. 15:00-17:00 |
| dr. Kovács Katalin | Sz. 12:00-15:00 |
| dr. Telek Judit | kéthetente Cs. 16:00 - 19:00 |
| Németh Anna Laura | kéthetente Cs. 16:00 - 19:00 |
| Tóth Judit | K.15:30 - 18:30 |
| Tóth Judit (online videó konzultáció) | K.17:00 - 20:00 |
| dr. Telek Judit | kéthetente Cs. 15:30-18:00 |
| dr. Társi Tünde | K. 15:30 -18:30 |
| Bányai Barbara | Péntekenként egyeztetés szerint |
| Balogh Judit | P: 15:00 - 18:00 |
| dr. Kovács Katalin | Sz. 8:00-15:00 |
| dr. Szabó Imre | Cs. 15:00-16:00 |
| dr. Deli Balogh Ildikó | Sz. 9:00-12:00, 14:00-18:00 |
| dr. Nádas Katalin | kéthetente Sz. 15:00-17:00 |
| Bérczi Ildikó (4D babamozi) | H. havi egyszer 17:00-19:00 |
| dr. Kovács Péter | H. 14:00-17:00 |
| dr. Soltész-Nagy Marianna | Cs. 14:30-17:00 |
| dr. Szalay Viktor | páros hét péntek 16-19, páratlan hét szerda 16-19 |
| dr. Medgyesi Csaba | H. 15:00-17:00 |
| dr. Hódi Imre | Cs. 9:00-11:00 |
| Logopédiai vizsgálat | 19000Ft | |
| Logopédiai terápia | 15000Ft | |
| 4 alkalmas logopédiai terápia - bérlet | 48000Ft |
| Első szakorvosi vizsgálat | 34000Ft | |
| Ortopédiai kontrollvizsgálat | 28000Ft | |
| Injekció | 20000Ft | |
| Konzultáció, receptírás | 10000Ft |
| Dietetikai tanácsadás | 24000Ft | |
| Dietetikai kontroll | 20000Ft | |
| Első videókonzultáció | 24000Ft | |
| Kontroll videókonzultáció | 20000Ft |
| Nefrológiai szakorvosi vizsgálat | 43000Ft | |
| Nefrológiai kontrollvizsgálat | 43000Ft |
| Belgyógyászati szakorvosi vizsgálat | 35000Ft | |
| Belgyógyászati kontrollvizsgálat | 25000Ft |
| Komplex állapotfelmérés biorezonanciával (60 p) | ||
| Kezelés (30 p) | ||
| Kezelés (60 p) |
| koronavírus antigén gyorsteszt | 9500Ft | |
| koronavírus szűrés - garatváladékból (PCR) | 19500Ft | |
| koronavírus szűrés – vérből (szerológiai) |
| Szemészeti szakorvosi vizsgálat | 19000Ft | |
| Szemészeti kontrollvizsgálat | 10000Ft |
| Receptírás, beutaló írás, konzultáció lelet bemutatás alapján | 6000Ft |
| Első emelt szintű kardiológiai ellátás | 49000Ft | |
| EKG vizsgálat | 21000Ft | |
| Holter EKG vizsgálat | 21000Ft | |
| Terheléses EKG vizsgálat | 33000Ft | |
| ABPM vizsgálat | 20000Ft | |
| Szívultrahang vizsgálat | 34000Ft | |
| Kardiológiai kontrollvizsgálat | 34000Ft | |
| Kardiológiai konzultáció | 10000Ft | |
| Vérnyomás kontroll | 15000Ft |
| Arteriográf vizsgálat | 15000Ft |
| Áttekintő hasi és kismedencei ultrahang vizsgálat | 34000Ft | |
| Pajzsmirigy és nyaki lágyrészek ultrahang vizsgálata | 34000Ft | |
| Emlőultrahang vizsgálat | 34000Ft | |
| Herék ultrahang vizsgálata | 34000Ft | |
| Keringés Duplex ultrahang vizsgálat 2 oldali végtagi | 36000Ft | |
| Keringés Duplex ultrahang vizsgálat 2 oldali lábvéna | 36000Ft | |
| Nyaki erek vizsgálata | 32000Ft | |
| Kismedencei ultrahang vérkeringés vizsgálattal | 25000Ft | |
| Lágyrészek, izom ultrahang vizsgálata | 27000Ft | |
| Mellkasfelvétel AP/PA | 10000Ft | |
| Mellkasfelvétel kétirányú | 15000Ft | |
| Mellkasfelvétel, célzott | 10000Ft |
| Laborvizsgálat | ||
| Laborvizsgálati csomagok | ||
| Vérvételi díj | 3000Ft | |
| DualDur alapvizsgálat | 48000Ft | |
| DualDur Társfertőzés csomag | 116000Ft | |
| 'Bózsik' Western blot szerológia vizsgálat | 39000Ft | |
| Lyme Expert csomag | 155000Ft | |
| Lyme FULL csomag | 181500Ft |
| Urológiai teljes körű szakorvosi vizsgálat | 35000Ft | |
| Urológiai teljes körű kontrollvizsgálat | 25000Ft |
| Fizikoterápiás induló konzultáció | 15000Ft | |
| Elektroterápia (1 testtáj - 1 alkalom) | 6000Ft | |
| Elektroterápia (1 testtáj - 5 alkalom) | 27000Ft | |
| Elektroterápia (1 testtáj - 10 alkalom) | 54000Ft | |
| Ultrahang kezelés (1 testtáj - 1 alkalom) | 4000Ft | |
| Ultrahang kezelés (1 testtáj - 5 alkalom) | 18000Ft | |
| Ultrahang kezelés (1 testtáj - 10 alkalom) | 36000Ft | |
| Ultrahang és elektroterápia csomag (1 testtáj - 1 alkalom) | 8000Ft | |
| Ultrahang és elektroterápia csomag (1 testtáj - 5 alkalom) | 36000Ft | |
| Ultrahang és elektroterápia csomag (1 testtáj - 10 alkalom) | 72000Ft | |
| Lézerterápia (1 testtáj - 1 alkalom) | 7000Ft | |
| Lézerterápia (1 testtáj - 5 alkalom) | 31500Ft | |
| Lézerterápia (1 testtáj - 10 alkalom) | 63000Ft | |
| Lökéshullám terápia (1 testtáj - 1 alkalom) | 12000Ft | |
| Lökéshullám terápia (1 testtáj - 5 alkalom) | 54000Ft | |
| Lökéshullám terápia (1 testtáj - 10 alkalom) | 108000Ft | |
| Mágnesterápia (1 testtáj - 1 alkalom) | 6000Ft | |
| Mágnesterápia (1 testtáj - 5 alkalom) | 27000Ft | |
| Mágnesterápia (1 testtáj - 10 alkalom) | 54000Ft | |
| Kinezio tape (testtájanként) | 5000Ft | |
| Kinezio tape (kisízületre) | 3000Ft | |
| Glisson kezelés (1 alkalom) | 5000Ft | |
| Glisson és ultrahang kezelés egyben (1 testtáj - 1 alkalom) | 7000Ft | |
| Glisson és ultrahang kezelés egyben (1 testtáj - 5 alkalom) | 31500Ft | |
| Glisson és ultrahang kezelés egyben (1 testtáj - 10 alkalom) | 63000Ft |
| Reumatológiai szakorvosi vizsgálat | 35000Ft | |
| Intraartikuláris injekció | 10000Ft | |
| Paravertebrális injekció | 10000Ft | |
| Reumatológiai kontrollvizsgálat | 25000Ft |
| Diabetológiai első, komplett szakvizsgálat | 35000Ft | |
| Diabetológiai kontrollvizsgálat | 28000Ft | |
| Öninjekciózás betanítása | 28000Ft | |
| Vércukormérés betanítása | 28000Ft | |
| Lábápolás betanítása | 28000Ft | |
| Kontroll videókonzultáció | 28000Ft | |
| Diabetológia és dietetika | 38000Ft |
| Nőgyógyászati szűrés ultrahanggal | 40000Ft | |
| Nőgyógyászati kontrollvizsgálat | 35000Ft | |
| Nőgyógyászati szűrővizsgálat (rákszűrés) | 30000Ft | |
| Szakorvosi vizsgálat manuális+kolposzkóp | 20000Ft | |
| Ultrahang vizsgálat (kismedencei/hüvelyi) | 18000Ft | |
| Magzati vizsgálat (Terhességi ultrahang vizsgálat) | 15000Ft | |
| Várandós gondozás ultrahang vizsgálat nélkül | 12000Ft | |
| Várandós gondozás ultrahang vizsgálattal | 20000Ft | |
| Méhen belüli eszköz felhelyezése | 20000Ft | |
| Méhen belüli eszköz műszeres eltávolítása | 10000Ft | |
| Injekció beadása | 2000Ft | |
| Felszíni kisműtét | 20000Ft | |
| Konzultáció, lelet értékelés recepttel | 15000Ft | |
| Mintavétel (hüvelyváladék) | 5000Ft | |
| Receptírás (/db) | 2000Ft |
| Egészségpszichológia konzultáció | 10000Ft |
| Endokrinológiai vizsgálat és konzultáció | 35000Ft | |
| Endokrinológiai kontrollvizsgálat | 28000Ft | |
| Kontroll videókonzultáció | 28000Ft | |
| Endokrinológiai vizsgálat és biopszia | 49000Ft | |
| Szövettan | 10000Ft | |
| Szövettan immunkhisztokémiai vizsgálattal | 6000Ft |
| Emelt szintű kardiológiai vizsgálat + Holter vizsgálat | 59000Ft | |
| Emelt szintű kardiológiai vizsgálat + ABPM | 59000Ft | |
| Emelt szintű kardiológiai vizsgálat + Terheléses EKG | 65000Ft | |
| Emelt szintű kardiológiai vizsgálat + Arteriográf vizsgálat | 59000Ft | |
| Szűrővizsgálat |